Fan mail

Nagy kár, hogy a válság nem enged teret az alkoholizmus ama sznob módon való gyakorlásának, hogy bármilyen eshetőségre tartsunk itthon egy üveg Valami_valami Chrystal fantázianevű behűtött pezsgőt, az ugyanis ma este kibontódás áldozatául esne, minthogy megérkezett az első szót érdemlő rajongói levél a Catfight blog postaládájába! Ó, jeee!


"Két ízlésében hasonló, megjelenésében különböző, régi barátságot ápoló úriember érdeklődését felkeltette a "cicák" hirdetése. Terveink között régóta szerepel a "maffia által uralt Dél-Olaszország késekkel való meghódítása" . Bátorságot merítve a Taigetosz elkerüléséből lehetetlent nem ismerve örömmel jelentkezünk a felkínált kihívásra. Megkerülhetetlen feltételünk , hogy a jelzett "luxus-lakókocsi" bárszekrénye minden este feltöltésre kerüljön, tekintettel arra, hogy "a szükséges alkohol mennyisége szűk keresztmetszet lehet"   Kérelem pályázatunk elbírálásáról mielőbb értesítsenek, mivel a jelzett kihívást mindenféleképp teljesíteni fogjuk, ha muszáj akkor más keretek között

u.i.: két irodalmi vénával megátkozott (áldott?), párkapcsolataival elégedett, kihívásokat kedvelő, mindenre nyitott, hímsoviniszta aki emelni (árnyalni?) tudja a feminista blog írását :))). "

A közzétételhez természetesen a fiatalemberek beleegyezését kértük, melyre ez a válasz érkezett, kéretik tiszteletben tartani:

"Az EU-s szerzői jogokat fenntartva természetesen ez nyilvánosságra hozható  megjegyezve, hogy a nemzetközi jogban  bejegyzett szófordulatok és termékmegjelölések ismételt közlése a megfelelő jogi konzekvenciákat vonja maga után."

Köszönjük!

Egy szürreális világ kapujában

"A világ sokkal szebb lenne, ha az emberek többet dugnának. Kevesebb lenne a baszatlanságból elkövetett irigykedés."

Elérkezettnek nyilváníttatott az idő, hogy a múlt heti lebegtetés után, újból cifra karakterrengetegbe foglaljam gondolataimat, Macska Blogfighter Ágnes szellemét érezve a vállaimon, az esélytelenek nyugalmával ontom magamból a megtapasztalásaim krónikáját, az őszinteség fontosságát hirdetve. Történjen bármi, ami itt elhangzik, azzal kapcsolatban egy vád egészen biztosan nem érhet, hogy nem őszinte.
A baszatlanságból elkövetett irigykedés témaköre, egy olyan tág, az nagy betűs IGAZSÁG valóságát feszegető kis szösszenet, melynek összefoglalása elég lehetetlen feladatnak tűnik, elsőre. Mert mindig felmerül a kérdés:

Hol is kezdjem? Talán az elején, de visszafordulni innen Ádám és Éva bűnbeeséséig, mely valójában nem volt más, mint pajzán, de ugyanakkor egészséges, az élet elidegeníthetetlen részét képező, ösztönszerű botlásáig, talán túl mélyre viszi mondandóm sokszínűségét. Két, azaz számszerűsített kettő darab első randit sikerült legyűrnöm a héten. Akkor haladjunk szépen sorban, mert zsákbamacskát én nem árultam, előrevetítettem, hogy függetlenül attól, hogy a szerelmi légyott, de ne vetkőzz szabályrendszerének megfelelő, romantikus találkáknak lesz-e folytatása, vagy sem, nem mondhatom, hogy nem egy postalannyal beszélgetek éppen. Első versenyző, a szerelemdoboz celebsarkából tűnt fel, név és utalás nélkül hozzájárulását adta szóban, hogy megörökítsem az általam levont tanulságokat, talpig felöltözött romantikus együttlétünk kapcsán. 

Mi a celebsarok? 
A celebsarok ezen a virtuális portálon megjelenő alfa hímek közül azok csoportját jellemzi, akik általában az első, de legkésőbb a második levélben utalást tesznek rá, hogy kik is ők valójában. Legalábbis arc alapján, "mi" kicsit köznapi emberek honnan ismerjük őket. Ezzel egyébként kényelmi szempontból előre sorolva magukat, mert ha és amennyiben a sors másképp nem akarja, legalább egy személyes találkozás alkalmával nem kell attól félnem, hogy tiszteletlen közeledést tapasztalva, ne tudjam melyik fórumhoz forduljak revansért. Az első ilyen megkeresésem egy kereskedelmi csatorna férfiegotól duzzadó többszázlóerős riportere, aki csak és kizárólag azért kap ilyen részletes leírást, mert már az első karaktereinél elkúrta. Először is hosszasan taglalta iskoláit, valami számomra ismeretlen sznob divatirányzatot követő étkezési szokásait és nem túl hosszú, de ugyanakkor tartalmatlan bemutatkozó sorainak a végére belinkelte, hogy hol találom a képeit, és ki is ő valójában. Mely tv, mely műsorában, mikor lehet megnézni. Hmmm. Nem tudtam magamat meghazudtolni, tájékoztattam róla, hogy szerintem nem pályáztattam semmiféle állásra, és kihangsúlyoztam, hogy én olyan fejlett technikai eszközzel, mint tv, valójában 5, de lehet, hogy 6 éve nem élek. A további félreértéseket elkerülendő, nem hagytam ki a felsorolásból be nem fejezett iskoláim teljes sorát, és nem annyira burkolt, mint inkább nagyon is tényszerű megállapításokat tettem, miért is nem keresek én sem szponzort, sem szereposztó dívánnyal rendelkező félárbócos faszokat. Némi látszat-nyitottságot feltételezendő, a levelem végére odabiggyesztettem, hogy amennyiben hirtelen feltörő légszomját le tudja küzdeni, ebben a szellemben folytathatjuk az ismerkedést. Nem élt az opcióval.
A következő. Őt talán inkább a hangja alapján lehetett volna felismerni, mivel nem az arcával keresi a kenyerét, így ő képekkel nyomult. Semmi hibát nem vétett, csak egész egyszerűen képeket rakott fel magáról, ahol előítéletek ide vagy oda, egy dolog bizonyossá vált. Neki nincs haja. Kopasz. Aznap egyébként, mintha valami hajtalan világnap teljesedett volna ki, több ilyen megkeresés is elért. Ha már húspiac, legyen húspiac. Először a képbe "szeretsz bele", utána van rá esély, hogy egyáltalán elolvasod az adatlapját.
Mivel őszinte és kedves bemutatkozó sorokkal érte el érzékeny, de néha nagyon is szívbetaposó mivoltomat, megírtam neki, hogy szerintem ez egy olyan probléma, amit így elsőre nem tudnék áthidalni. Először is, hazudnék, ha azt mondanám, hogy már az első, akár virtuális pillantás alkalmával ne suhanna át rajtam egy pajzán gondolat, mi van akkor, amikor már nincs ruha? Én pedig hősiesen bevallom, hogy szeretek beletúrni a választottam hajába, különös örömet okoz ez akkor, amikor gyakorlatilag nincs is rajta más. Némi méltatlankodásra és előítéleteimmel való előhozakodásra elárultam, mi van a dolog hátterében és nem megmagyarázandó de mégis felvetettem, hogyha esetleg túljutunk a virtuális eszmecserék kötelező udvarias formuláin, és offline állapotra hozzuk az ismeretségünket, ne adj Isten, vagy inkább Uram bocsá' még rakoncátlankodásra is kerül a sor, akkor kinöveszti a kedvemért, vagy hogy lesz ez? A válasz természetesen az érted bármit, sokatmondó szófordulatban teljesedett ki, amire úgy gondoltam, hogy hiszem ha látom, előbb növeszd ki, aztán majd beszélünk. Túl vagyok én már azon gyermekes megvalósulásomon, amikor még mindent elhiszek, amit mesélnek.

A harmadik versenyző, egyébként későbbiekben a legesélyesebb befutók közé sorolt úriember, első körben nem tárta fel kilétét, képet sem küldött, ez igaz, de valószínűleg televíziós több éves hiányosságaimból fakadóan ezzel sem árult volna el sokat magáról. Kaptam egy kedves bemutatkozó levelet, amit megmondom őszintén, félretettem, hogy majd utánanézek, amint lesz rá érkezésem, mert volt benne egy kisebb rejtvény is, ahol talán utána is járhattam volna a kilétének. Hősiesen és nagylányosan bevallom, én erről megfeledkeztem. Szerencsémre, vagy inkább szerénytelenséggel átitatva: szerencsénkre, nem adta fel ilyen könnyen válaszra sem méltatott sorait, és nemsokára egy újabb levél érkezett tőle. Itt már nem bízva a véletlenre, néhány kedves, néhol alliteráló, vagy éppen a szóvégződésekben összecsengő rigmusokkal elárulta kicsoda. Egy kicsit másnak tűnt, mint az eddigiek, ezt értékeltem. Előítéletektől sem mentes, évek óta jégpáncélba zárkózott, de a 2012-es év tavaszával hivatalosan is olvadásnak indult jégszívem, az egyik reggeli üzenetváltás kapcsán elég nagyot dobbant ahhoz, hogy meghozzam a döntést, nekem ezt a "fiút" látnom kell. Annyira, hogy az akkor már napok óta otthonommá vált betegágyat is képes voltam elhagyni érte. Nem tudom másképp fogalmazni, beindultak a szenzorok, radarjaim ON állapotba kerültek. Ébredezésnek indult a szunnyadó oroszlán. Ez utóbbi egyébként ascendensem (szép káromkodás ez a szó, nem? :)) is takarja, mely földöntúli spirituális üzenetként be is szokott épülni a mindennapjaimba.
A gyógyító formula valójában nem volt más, mint egy csittcsetten bedobott, az életet adó napsütés kivételességét kihangsúyozó, többünk számára ismert verssorok összessége:

"Tüzesen süt le a nyári nap sugára,
Az ég tetejéről a juhász bojtárra..."

Elmosolyodtam, és az ekkor már a fejemben légiszirénaként hangzó gondolatok, melyek kérlelhetetlenül testet akartak ölteni hatására behúztam a kéziféket, de stílusosan téve mindezt legalább, hogy olyan nagyon ne lehessen rám haragudni.

Akkor "Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, 
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon."

Elsöprő siker és virtuális tapsvihar kísért a további utamon, egészen a 48 órán belül bekövetkezett offline találkáig.

Apropó. Légiszirénaként hangzó kérlelhetetlen gondolatok. Kik ők? Mik ők?
Alapvetően amikor az ember lánya szingli, legalábbis egyedülálló, vagy tán páratlan, és összetört lelkének darabjai újra kezdenek a kiegyensúlyozottság tartományába tartozó részek összességeként funkcionálni, kikerülhetetlen ösztönszerű reakciók. Lehet itt szemlesütve álszenteskedni, de személyes tapasztalataimra alapozva én határozottan állítanám, hogyha egy férfival én nem akarok dugni, ott baj van. Nem velem feltétlenül. Ez egy állandó probléma, hol vannak a határok, meddig lehet elmenni, és egyáltalán mi után mi következik, és mit engedhet meg meg az ember lánya magának, és mit nem, főleg ha olyan erkölcsileg túlszabályozott, ám érzelmileg és szexuálisan túlfűtött NŐ, mint én. Ráadásul Nő ugye, hogy kevesebb legyen a bocsánatos bűn, de annál mélyebb és kérlelhetetlenebb az elítélés ha hibázol. A nincs rossz lépés, csak meg nem tett újdonsült credomat követve, elkezdtem készülődni a randevúra. Tudván, hogy szerepet nagyon nem kell játszanom, félig kikelve a betegágyból, hamvaiból feltámadó főnixmadárként, azért az úrinő mindenhova frissen szőrtelenített lábbal megy ésatöbbi hagyományvilágát őrzendő, útra keltem. Na nem messzire, csak ki a kapuig, ahogy tanult kolleganőmmel és szimbiótámmal már megegyeztünk, királylány mivoltunkat, ne engedjük sérülni, ha egy mód van rá. Az első pillantás oda-vissza egy mosolyba teljesedett ki, és én sem hivatkoztam el nem feledett bokros teendőim tovább nem halogatható elintézésére, és ő sem élt az opcióval, hogy esetlegesen útbaigazítást kérjen a következő checkpointig.

A randevú számomra talán legemlékezetesebb két pontját emelném ki és igyekszem ezt úgy tenni,  hogy túl erős éle ne legyen. A Dunaparton sétálva (amely jelen esetben szélsőséges helyszínválasztásnak  lett minősítve, bár nálam maximálisan betalált) kihangsúlyozásra kerültek az s, sz és cs betűim, melyek közül a harmadik szokatlanságáról még én magam sem tudtam, de nyilván szakavatott fülek érzékenységét ezek esetleg sérthetik is. Ha egy kicsit előrelátóbb vagyok, talán készülhettem volna a Kazinczy szépkiejtési versenyen elért eredményemért kapott írásos igazgatói dicsérettel, de nem voltam elég felkészült. Itt pedig be is bizonyosodott volna, mennyit is ér a papír jelen esetben. Számomra ez inkább szexepil, mint defektus, és kifejezetten őszintén tudtam rajta felkacagni a tavaszi napsütés egyébként életet adó melegében, hogy ezt képes volt előhozni. Ezen a ponton megmondom őszintén a kiváncsiságom már megalapozott volt a továbbiakra nézve. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki akármit kap a télapótól, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mi van még a puttonyában. Télapó megszánt, és a jobb egyben (köznapi nevén: anyósülés) egy beszédtechnikai továbbképzésben részesített, egy gyorsított felolvasó gyakorlattal, melyek egy Gyurcsány Ferencről szóló hírben teljesedtek ki. Nem tudtam a pillanat összetettségétől szabadulni és felsejlettek bennem, azon második osztályos élményeim, amikor a hatodikosok közé vittek felolvasni, mert annyira jól ment. Ez rég volt, ma már énekelve olvasok.
Aki viszont ismer, az tudja, hogy a témaválasztást ha tudatosan felkészülés előzi is meg, akkor sem lehetett volna perverz elkötelezettségemnek jobban hízelegni, ezt valójában nincs az a kosárba font rózsacsokor, ami helyettesíthetné. Egy voltam a pillanattal, efelől remélem nem is hagytam kétséget. Igaz, a kitűzőmön nincs feltüntetve, hogy én vagyok az a lány, akinek három éves munkája feküdt benne, hogy a legnagyobb szeretettel megsértse Gyurcsány Ferenc egoját, amely tevékenységemet siker is koronázta és a mai napig őrzöm azt a FB visszaigazolót, ami hirdeti, hogy Gyurcsány Ferenc commented on your post. Na jó, még egyszer leírom ezt a nevet, és örökre megvonják a jogosultságomat, hogy a Kárpát - medencébe tartózkodjam, úgyhogy egy kicsit kussolok a terrorelhárítás árgus szemei előtt alázattal meghunyászkodva.

De mi adja a relevanciáját ennek a randevúnak a bejegyzés első mondatához igazodva?
Egyetlen elejtett mondat, mely mélységétől és fontosságától nehezen szabadulok. Ez pedig az, hogy a fiatalember kihangsúlyozta, kifejezetten nem szereti, ha egy nő kinézni a nadrágjából. Mit tehetsz ilyenkor? Nem nézel rá, és kínosan kerülöd a tekintetét és minden fizikai kontaktust, mert ismered magad, ha nem is nézed ki a nadrágjából az első randevún, egészen biztos, hogy megpróbálod, hacsak fel nem vagy szólítva ennek kifejezetten az ellenkezőjére. Én azért a mondat elhangzása óta ezen filozofáltam eleget, hogy ez most mi? Nem lehet esetleg, hogy csak nem mindegy az, hogy ki nézi ki a nadrágjából?
Amelyik férfi nem szereti, ha kinézik a nadrágjából, az még nem tudja magáról, hogy szereti, ha kinézik a nadrágjából, vagy ténylegesen meg kell várni amíg lenézi rólam a szoknyámat? Mert úrinő vagyok én meg minden, de közel s távol sem az a fajta, amelyik a faszt is szalvétával fogja meg. Nehéz egy sztori ez, megtalálni azt az arany középutat, amiben úgy tudsz megfelelni a saját elvárásaidnak, hogy közben a másik embernél sem a határsértő kategóriába esel bele rögtön, ami rögtön az első találkozás alkalmával megsemmisíti a második találkozás lehetőségét is. A társadalmi elvárásokat, vagy idejétmúlt kötöttségeket, mint nélkülözhetetlen összetevőket most ebből a varázsitalból vegyük is ki szépen.

Az egész sztori nem kizárt innentől kezdve, hogy egy végeláthatatlan tekintet-kergetőzésbe is fullad, mert én nem mesterkélten, de zavarodott kerülöm a szikrapattanásra esélyt adó szexi pillantásokat is, amikről szintén nem mondhatnám, hogy nem őszinték, ő pedig értetlenül áll azelőtt, hogy ez most mi. Jelen stádiumában ez a hagyni kell leülepedni kategóriába került, így is kerülhetett egyáltalán sor, egy második első randira valaki mással, akit valójában így utólagosan úgy fogalmaznék, diplomatikusan, csak kiszabadítottam a hálómból. A "félénk vagyok, de dugni akarok" rózsaszín ködbe burkolt, valójában megalapozatlanságot sugalló ösztönszerű kifejeződése, engem nem győzött meg, viszont elmondhattam azt a mondatot, hogy bár nagyon szimpatikus és kedves voltál az első alkalommal, de nincs annyi közös pont a mi életünkben, amivel meg kéne alapozni egy második találkozást is, vagyis nem én leszek az az ember, aki legközelebb bántani fogja. 

Akármilyen Világban is élünk, azok az alaptörvények nem változnak, miszerint mindig az erősebbik kutya baszik. Kiegészítve ezt a megingathatatlan alaptézist, idézve kedvenc kolleganőmet, egy Nő, akkor baszik, amikor akar, egy Férfi pedig akkor amikor lehetősége nyílik rá. Legyen ez most zárszó.

Világos huszár lólépésben osztja a sötét parasztokat

"Szerinted az, hogy a motoros urat, Macskanegatív Andrásként mentettem el a telefonomba, már előrevetíti azt, hogy nem sok esélye van még a 4 preferito közé sem bekerülni, nemhogy az 1házam trónposztját elfoglalni?"


Tettem fel a költői kérdést kedves, most már biztosan tudom "Több, mint bátor" barátnőmnek, akinek a tegnapi félelmetes posztján, ma is sírva röhögtem. Bízva szimpátiájában és együttérzésében, amit a Macskanegatív jelző kiválthat. Macskanegatív András az a fiatalember, aki azon első megtapasztalásom volt egy számomra ismeretlen világban, aki kis híján el is intézte, hogy a regisztrációmat meg is szüntessem, egy "na ezért nem" felkiáltással. Ez azonban olyan lett volna, mintha megvettem volna a mozijegyet egy címe alapján akár sablonosnak is mondható mozifilmre, és az első 5 perc után kisétáltam volna teremből, pedig még csak a reklám ment.


Miről is van szó valójában?
Néhány héttel ezelőtt belecsöppentem egy szürreális világba, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak szerelemdoboznak. Ehhez az onlány regisztrációhoz, nekem személy szerint kellő alkoholmennyiségre, az egészségügyi határértéket ütő meg nem értettségi érzésre és némi fejlődési készségre volt szükségem, elsősorban az előítéleteimet leküzdendő, melyek létezését spirituális létezésem valójában nem létező fokán még magam előtt is tagadom. 
Amit nem gondoltam volna még álmomban sem, hogy ennyire beszippant a virtuális világnak ez a kifejezetten szex- és érzelemcentrikus szegmense. Tabuk nélkül. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy félbeteg állapotban, a tavaszi napsütés életet adó sugarait szigorúan az ablaküvegen keresztül élvezem, és amellett, hogy az outfitem és a hajam szerkezete is hagy némi kivetnivalót maga után, gyakorlatilag reggel 9-től délután 5-ig "rendelek" és igyekszem megválaszolni az összes rajongói levelet, amit kaptam. Én döbbentem meg a legjobban, de betöltöttem egy piaci rést. Pedig csak őszinte voltam.


Mit tettem? Először is feltöltöttem egy fotót magamról, napocskás, mosolygós, látszik rajta az arcom és írtam néhány, határozottságot tükröző sort, helyesírási hiba nélkül, egészen konkrétan megfogalmaztam mit nem szeretnék, amely kitételek között ott szerepelt a "panellakó, a cezaromán és a csinovnyik szó is", a mondandóm végére pedig odabiggyesztettem az "én sem szarral gurítok" formulát, ami mára már szállóigévé vált, egy offline beszédtechnikai továbbképzés alkalmával a napsütötte Dunaparton, de erről részleteiben később nyilatkoznék.


Miért jók ezek és miért tartottam fontosnak? Nem volt kialakult koncepcióm, de nem szerettem volna olyan embert, akit a 4 fal közül ki sem lehet rángatni, be van szűkülve saját világába, felemésztették már a hétköznapok és hajlandóságot sem mutat arra, hogy ebből kitörjön. Nincs rá igénye, és nem is szeretné, hogy legyen. Elég széles skálán mozgó emberközpontú beszélgetéseim, engedik azt a konzekvenciát levonni, hogy vannak élethelyzetek, és emberek, amiket el kell tudni engedni. Minél hamarabb, annál jobb. Vannak olyan ismétlődő formulák, amelyek csak és kizárólag azért térnek vissza az életedbe, hogy felismerd, erre valójában nincs szükséged. Természetesen a szabad választás lehetősége mindig adott, hogy úgy kúrd el az életed, ahogy csak akarod. 


A cezaromán szó miértjén, nem sokat időznék, semmiképp sem szerettem volna olyan meddő vitákba sodorni magam, amik bekapcsolt caps lockkal nyomatékosítják a kérdésemet: KI VAGY TE?!? Amely inkább a ki a fasz vagy te, és inkább ki a fasznak képzeled magad, hogy embereket használj, emberek fölött ítélkezz, náluk előbbrevalónak tartva magad, gyakorold nem létező, hangsúlyozom, nem létező hatalmadat, és egyáltalán ki a bánatos fasznak képzeled te magad, hogy a szótáradból kitépheted azt a lapot, ami az ALÁZAT szót tartalmazza?! Na, ezt igyekeztem elkerülni. A nem hagyhatunk mindenkit az út szélén koncepcióból én már kinőttem, nagyon rég. Keresztül hajtva a régi Fóti úton a szemétégető magasságában sem állok meg lépten-nyomon, hogy megkérdezzem, tényleg ezt kell csinálni-e?!? Nem ütöm el a testükből kellő megalázásért és sárba tiprásért még ráadásul rosszul is élő kéjtartályokat. Én ennyit tehetek és ha kevéssé süt rám a Nap, gyakran még ítélkezem is. Ha a Jóisten kellő önuralom csomagot küld számomra ilyenkor, akkor ezt felhúzott ablak mellett teszem. 


A csinovnyik szó. A kedvencem, erre több rajongói levél is érkezett önmagában. Az orosz realista irodalom gyöngyszemét idézi, amitől tán egy kicsit intelligensebbnek is tűnök, mint ami valaha is leszek, de történetesen A csinovnyik halála című mesterremeket olvastam, ez a szó pedig megragadt bennem és kifejezetten sértő szándékkal szoktam alkalmazni az íróasztalukba görcsösen kapaszkodó hivatalnokokra. Ezt a fajta szofisztikált sértést azonban kevesen értik, de még mindig jobban simogatja a lelkemet, mint az a kifejezés, hogy te aztán olyan szürke vagy, hogy ki sem lehet színezni, bár néhány pohár bor után a határeset kategóriába sorolható ez is. A csinovnyik egy számára kialakított rendszerben éli monoton kis életét, valójában egy igazán szeretnivaló figura, de van egy hibája, ténylegesen nem tudod még kiszínezni sem. 
A döntést pedig én már meghoztam. Tükör által homályosan már nem nézek, csak színről színre. Számomra elérkezettnek nyílváníttatott ez az idő.


Miután megszületett ez a kissé provokatív bemutatkozó, egy enterrel útjára is engedtem, nem titkoltan figyelemfelkeltő szándékkal íródott kis szeretet csomagomat és hátradőltem a székemben. A halálraítéltek nyugalmával vártam, mi történik, kapok-e egyáltalán "statit", netán levelet is. Nem voltak különösebb elvárásaim, sem reményeim, még valójában célom sem.


Elsőként a célkeresztbe, az nagy Szabadságharcos - érző szívű vadmotoros a későbbiekben Macskanegatív Andrásként aposztrofált fiatalember került, kisebb átéléssel hirdetve, na így múlik el a Világ dicsősége. Jelen esetben kevesebb, mint 24 óra alatt. Már az adatlapján kihangsúlyozásra került, hogy a "macska" mint olyan, kizáró okként jelentkezik számára még az online kapcsolatépítés terén is, allergia miatt. Elolvasva érdeklődő sorait, tisztelettudó úrilány lévén, néhány soros válaszra méltattam, miszerint a velem való barátkozás számára kevéssé lenne kifizetődőbb mint egy Auswitz-i haláltábor élmény, mely a régi idők kevésbé dicsőséges miliőjét idézi. Nem tántorítottam el, mégis csak férfi lévén, vagy mi, nem engedte, hogy a macskák, mint olyan, életveszélyes élőlények, nem létező barátságunk soha ki nem színesedő hajnalát sötét árnyakként vonják körbe.
Bár többször megfogadtam, hogy állatkáim számát nem hangsúlyozom ki, elvégre ember legyen a talpán aki meg tudja őket különböztetni, és ha nem akarják össze tudják őket számolni, de tekintettel a helyzet súlyosságára, itt nem árultam zsákbamacskát, sőt egy kis macskamentő egyesület iránti elhivatottságomat is kihangsúlyoztam. Jelezvén: lehet próbálkozni, de itt nem lesz közös halmaz. Szerintem. Szó szót követett, telefonszámcsere történt.
Első és egyetlen telefonbeszélgetésünk úgy zajlott, hogy kis négylábú kedvenceimet sértegette és illetlen poénokkal próbálta őket kiszorítani az egyébként méltó helyen tartott szívemből. Nem értettem, egy perverz kiváncsiság, még hozzávetőlegesen 2 percig fent is tartotta a figyelmemet irányába, de itt azért előttem már kirajzolódott egy édesanyja szoknyája alól ki nem búvó, a vad álarc mögött egy 40 éves gyerek képe, amellyel semmi gond nem lenne, ha éppen örökbefogadási kérvényt nyújtottam volna be, de ilyen anyáskodó hajlamaim nem lévén, kedvesen elköszöntem és letettem a telefont. Nem indokoltam, nem voltam tolakodó, sem bántó, nem szándékozva meggyőzni álláspontom helyességéről, csak egyszerűen elengedtem. Nem ment el, az ilyenek nem szoktak. 
Másnap több nem fogadott hívás várt tőle, nem tudom pontosan hány, de az egészségügyi határértéket és az én ingerküszöbömet mindenképp megütötte. Ezt követte egy susmogó, amely egy prózai kérdőjelet, nem több, nem kevesebbet tartalmazott. Na itt volt elég, válaszoltam: nem érek rá, de ekkor már tudtam, rá fogok. Kiharcolta a figyelmemet, s mint olyan, vessen magára.


Hazaérve kinyitottam az arcképcsarnokon lévő profilomat, ott előkerestem a recently added barátaim listáját, és csökkentettem is a számukat, de előtte néhány sorral a miértjét is felvázoltam, hogy ebből később ne legyen gond, hogy mint egy 5 éves kisgyerek tépázza a szoknyámat, hogy demostmibajod van? Hát az a bajom, hogyha férfi vagy, légy oly kedves és sétálj ki azon az ajtó, amin bejöttél, ha nem a válasz. Ha nem vagy az, de annak hiszed magad, akkor úgy húzzál ki, hogy közben fejlógatva azon morfondírozol, hogy tényleg be se kellett volna jönnöd! Néhány tiszta és egyenes, nem barokkos körmondatban felvázoltam neki, hogy a macska mint szimbólum, a feminin vonások milyen fokú elutasítását feltételezi, és ez milyen gyermekkori élményekre vezethető vissza, majd világossá tettem számára Királyány mivoltomat, ami egyébként őt úgysem érinti, és diszkrét és visszafogott modoromban elzavartam a picsába.


Legnagyobb meglepetésemre levél várt. Volt megszólítás is, és befejezés is, elköszönés, a napszaknak megfelelő. Ehhez csatolva egy rövid önigazolásként néhány anekdota édesanyjáról, aki a mai napig nem mulaszt el egyetlen percet sem, hogy megsimogassa és egy volt menyasszonyról, aki nem mulasztott el egyetlen percet sem, hogy a tekintetével is érintse. Befejezésként pedig egy kis érzelmi zsarolásra hajazó, ok nélkül rúgtál belém formula, egyébként pedig rosszul látok. Úgy. A válasz részemről már elmaradt. A küldetésem befejezettnek tekintettem az úrral kapcsolatban.


Ez volt a kötelező kezdő paraszt, mely a legtöbb sakkjátszmát nyitja. Majdnem meg is szüntettem a regisztrációmat, de kifejezett örömöt érzek, hogy ezt nem tettem, mert rengeteg tollforgató királyfival és különleges gondolatokkal és érzelemvilággal rendelkező emberrel alakítottam ki "penfriend" és beszélgetős viszonyt, mely nem mondom, hogy maximálisan kielégíti az összes létező igényemet, de hát hova sietünk?


A jövőben kicsit nagyobb részletességgel kap teret a sakktábla többi szereplője is, és talán az a személy is, aki ügyet sem vetve bábutologatós játékomra, egyszerűen rávetette magát a sakktábla kellős közepére, szétszórva ezzel a figuráimat, de a lelkemet maximálisan megsimogatva, visszaadva a Hitet és a Reményt, a Királyfik létezésében.

A kezdetek

"Két, megjelenésében különböző, de ízlésében megegyező, dekoratív konyhatündér keres, két útitársat, lakóautós dél-olaszországi, szezonvégi többhetes kirándulásra. Két megjelenésében hasonló, de ízlésében különböző úriember személyében."


A blog megszületésének apropója valójában egy időre tehető, a fenti, stilisztikailag rendezett, de ugyanakkor kellően provokatív mondat elhangzásával egy muffin sütős, viszonylag nyugodtnak mondható estén, amikor lecsúszott két üveg jófajta rosé. 
Kicsit bővebben: lakótársammal, Macskapozitív "Catfighter" Ágnessel, meglátogattuk néhány héttel ezelőtt a Budapesti Boat Show-t, amiről a legnagyobb jóindulattal sem tudnék pozitív kritikát írni, így inkább sokatmondóan hallgatok. Céltalanul barangoltunk a ladikok között, amikor is valami isteni sugallattól vezérelve döntöttünk úgy, mostantól sodródunk az árral, és megjelenésében egy kicsit földhözragadtabb, de ugyanakkor nagyon csábító lakóautók felé vettük az irányt.
A szinkronicitás vezérfonalát megragadva, és azt többé el sem engedve azon kaptuk magunkat néhány percen belül, hogy egy lakóautó belsejében beszélgetünk egy nagyon kedves és szimpatikus úriemberrel, aki áhitattal beszél a 18 napos szicíliai élményéről. Szórólapok, repiajándékok ekkor már természetesen megszámlálhatatlan mennyiségben és jelentős teret követelve képezték a társaságunk részét. Komolyságunkat tükrözendő.


Régebben valahogy én úgy képzeltem, hogyha az ember lánya felfedező útra indul Olaszországba, 2-3 hétre, az csak és kizárólag egy módon kivitelezhető. Kell egy autó aminek nincs tetetje, egy hitelkártya lehetőleg platina, vagy arany színben, illetve egy sármos Don Juan, legrosszabb esetben is az anyós ülésre.
Mert hogy jó utazni? Ami nem fér bele egy kézipoggyászba, azt otthon hagyod. Apokalipszis esetére van nálad egy váltás fehérnemű, (nálam rendszeresen elektromos fogkefe is, nem számít, hogy nem tudom feltölteni) a személyid, esetleg útleveled, és kész. Ehhez képest az, hogy mint a csigák, ezúttal vigyem magammal a házamat is nem tűnt olyan idegennek, mint ahogy tűnhetett volna. Buli. Ha azonban buli, akkor már szóljon nagyot! Induljunk meg mi lányok. Jó, de hányan? Osztottunk szoroztunk, számoltunk, kalkuláltunk, kényelmi szempontból nem biztos, hogy kéne még két lány, költséghatékonyság szempontjából azonban, nem rossz az útitárs. Hát akkor? Szinte adta magát a felismerés, hogy akkor kéne még két fiú....... két fiú....férfi.... de biztos, hogy a tengerbe vizet kell vinni?!? Nincs valami más megoldás?


Muffinos, rosés, brainstormingos esténken, itt már talán a második üveg pukkant ki, mire is összemosolyogtunk és megszületett a bejegyzés kezdő mondata, azonban kósza agytekervényeimet "ON" állapotba kapcsolta ez az élethelyzet. Először is, innentől már nem volt köztem és az internetes párvadászat ismert helyszíneként aposztrofált szerelemdoboz között egy pohár bornyi távolság, így életem legjobb befektetésekén 360 Ft + áfáért vásároltam magamnak két hét virtuális örömöt. Jó lesz ez valamire címszóval.
Ez ám csak az első lépés volt, innen már nem volt megállás. Az ötlet: ha csak költséghatékony szempontból cipelnénk magunkkal "koloncot", akkor ezt ne tegyük! Szépek vagyunk, okosak vagyunk, igen jófejek, kivételesen jól írunk, fotózni tudunk, és életigenlésünk, melyet soha cserben nem hagyó humorérzék kísér csak és kizárólag a nagybetűs SIKERRE predesztinálnak minket.


Jó, de mit csináljunk? Az "akármit", az ON állapotban lévő agyi funkciók kielégítésére nem lehet használni, úgyhogy ilyenkor még egy pohár bor és kellemes kísérő zene meg tudja adni a Limitless állapotot, ahonnan már csak a lendület is átsegít a célvonalon. 
Az ötlet: készítsünk blogot! Jó, de ilyet csináltunk már, ebben mi az extra? Válasszunk egy témát, ez legyen 2-3 hét Dél-Olaszország, két megjelenésében különböző, de ízlésében hasonló hölgy, rosszabb napokon fékeveszetett catfighter személyében, akik négykézben letekerik ezt a párezer kilométert, és intézzük úgy, hogy ez mindenkinek bolt legyen. Ez a realizálandó cél.
Mi azonban nem most szaladtunk ám le a falvédőről, és kellő tisztelettel viseltetünk, leendő üzletpartnerünk iránt is, és tudjuk, hogy mutatnunk kell valamit, addig is. Téma kell még, itt mese nincs.


Teszem fel a kérdést, ha 5 nő él egy fedél alatt, egy erdőszéli kis kuckóban, 4, de lehet, hogy csak 3 generáció képviselői (senkit nem szeretnék megsérteni), akkor önmagában ez a tény, illetve az, hogy szerény otthonunkat osztjuk egyelőre 7,5 macskával és egy kutyával aki az udvaron lakik, nem elég?!
Nem elég az, hogy ki nem megyünk, de aki szimpatikus és itt sétál az erdőszélen, azt nemes egyszerűséggel berántjuk?
A sírva röhögős szerelemdobozos, sütögetős, átbeszélgetett esték apropója nem elég?


De szerintem igen. Ezúttal elégnek kell lennie. Pont elégnek. Így kéretik minket sokat olvasni, népszerűsíteni, hogy ha nem is egy 24 órás éjjel is látó kamerával felszerelt 18 napos orgiát megörökítendő, de sok finomsággal, életvidámsággal és nem is egy, hanem rögtön két egyedi látásmóddal megáldott lány kalandjai realizálódjanak a nem túl távoli jövőben!


Mondhatnám igazából, hogy ez akkor is megvalósul és mi akkor is élvezni fogjuk, ha más nem, de úriasszonyok lévén, olyat sem mondunk még a párunknak sem (aki most nincs is), hogy figyelj, én ma este dugni fogok, ha ott leszel, ha nem! Inkább írunk blogot.