Tisztelt miniszterelnök úr!
Ne haragudjon, hogy név szerint nem említem a megszólításban, bátorkodom ezt azért tenni, mert kedves levelében, amivel a napokban megkeresett, ön is csak magyar polgár néven említ. Tenném fel az első kérdést, súlyos adóterheinkből befizetett összegeket, nem lehetne olyan közalkalmazottak foglalkoztatására költeni, akik egy MicroszarSzó körlevél szerkesztőjét funkciójának megfelelően tudják használni?
Mondjuk vannak, akik szerint ez így helyes, vannak akik szerint nem, és vannak, akik nem tudják megítélni. Én úgy gondolom, hogy maradjunk akkor az általános megszólításnál, "miniszterelnök úr" vállalva a felelősséget, hogy ez a fajta közjogi méltóság gyakorlatilag bárkit takarhat.
Engedje meg, hogy elmeséljek egy rövidke történetet, igérem nem fogom sokáig rabolni, az én általam nyögött adóterhekből is fizetett drága idejét. Kicsit több, mint 4 évvel ezelőtt, nyakamba vettem a világot és elindultam a nyugatra. Iskolába jártam és dolgoztam mellette, hogy olyan képzésben részesülhessek, amit itthon nem kaptam meg. 1 évet töltöttem a Ködös Albionban, majd valami elvetemült gondolattól vezérelve úgy döntöttem, hogy a megszerzett tudást és élettapasztalatot én bizony hazahozom és itthon fogom kamatoztatni, az itt élő honfitársaim javára fogom fordítani azt, amit tudok, és amely tudás megvásárlásáért valóban sorban álltak a legnagyobb ügynökségek. De ez a tudás nem volt eladó, számomra eszmei értékkel bírt és akkor úgy éreztem, adnom kell egy lehetőséget a nemzetemnek, a szülőföldemnek is. Saját magamnak is.
2009 őszén hazaköltöztem, beiratkoztam egy szegedi felsőoktatási intézménybe, akinek a fura ura nem eltanácsolt, hanem otthagytam magamtól, függetlenül attól, hogy államilag finanszírozott képzési formába sikerült bekerülnöm. Nem tetszett a rendszer, hozzászoktam már a jóhoz addigra a határon túl, és nem voltam hajlandó hónapokat tölteni egy indokolatlanul felfújt bürokratikus rendszerben, amelyek fenntartása semmi másról nem szól, mint hogy azok, akik és akiknek a családtagjaik, már évezredek óta ugyanabban a székben ülnek, továbbra se kelljen felállniuk, és valami olyat csinálni, aminek haszna is van. Igazi csinovnyik rendszer. Tényleg miniszterelnök úr, nem arról volt szó, hogy ennek vége van már? Most akkor én látok rosszul vagy hogy van ez, kérem homályosítson fel! És nagyon kérem, ne merje a 2009-es dátumot a szájára venni, mert akkor is a bársonyszék közelében volt, csak akkor még alulról nyalta. De javítson ki, ha tévedek. Kérem, javítson ki!
Folytatnám a történetemet. Nem lévén kellő elhivatottság bennem az állami intézmények felé, a vallástörténész szakot asztrológiára cseréltem, ami csak abból a szempontból érdekes és releváns jelen pillanatban, mert sok elméleti órát tartottunk volt, aktuális és jövendő miniszterelnökök horoszkópjának az elemzésével. Ma már tudom, hogy ez nem etikus, mert élő személyek beleegyezése nélkül történtek mindezek. Talán az enyém mégis bocsánatos bűn, mert saját rendszerem és megérzéseim alapján kezdtem el elkészíteni az adott közjogi méltóságok léleklenyomatát és üres óráimban vizsgálgattam őket, néztem az összefüggéseket, és találgattam vajon ki melyik kútra jár vízért. Nyilvánosságra nem hoztam természetesen és nem is tenném ezt, elvégre hozzájárulását nem adta, nem is kért fel erre az elemző tevékenységre, és végül de messzemenőleg nem utolsó sorban, nem jelezte, hogy ezért milyen formában szeretne fizetni a munkámért. Mivel a jelen földi létben a munka elvégzésének, az eszmei értékén túl, a számszerűsített ellenértéke a pénz, tudhatná, hogy hol keressen, de tudja amit én nem végeznék el ingyen, azt nem végzem el pénzért sem. Elveim vannak. Olyan kis magyar polgáros, jupiteri elveim, és kifejezetten érzékeny szenzorokkal rendelkezem a hazugságok kapcsán. Nem viselem, kényszeres igazmondó vagyok én magam is.
De hagyjuk a részleteket, elvégre ketyeg az óra, ürül a zsebem, ha hagyom, folyamatosan. Írt ön nekem, egy semmitmondó, bődületes faszságot, amihez a nevét adta, ráadásul fényképet is mellékelt hozzá, ha esetleg nem tudnék egy fotóboltolt kényszeredett vigyorú, nemzeti önérzetnek az árnyékát sem érinthető mosolyt vizuálisan is beazonosítani, az egoja által térdrekényszerített söpredék, ma közjogi méltósági címet viselő magyar polgár személyében. Igen, jól érzi a szavaimból miniszterelnök úr, csalódott vagyok és egy kicsit elkeseredett is. Nem tetszik ami itt folyik. Kifejezetten nem tetszik.
Tudja én nem nagyon nézek tévét, nem igazán olvasok újságot, és az internetes portálokon is ritkán fordulok az aktuális hírek irányába. Én beszélgetek, emberekkel, hús vér emberekkel, és meghallgatom őket. Nem sokat, mert kevés szólít nevemen, de őket érdemben. Nem csak úgy teszek mintha, kérdőívekkel sem bombázom őket, amiben eleve beszűkítem azon lehetőségeiket, amiről egyáltalán beszélhetnek, és három rubrikát sem bocsájtok a rendelkezésükre, ahova lehet ikszelni, vagy nem.
Igen, miniszterlnök úr, ön engem, a hozzám intézett levelével megsértett. Ne haragudjon, hogy nem tudok szó szerint idézni belőle, de a hétvége során az összes irományát amivel a családom közelébe kívánt férkőzni, egy ad hoc jellegű valós nemzeti konzultáció keretében tűzre dobtam. Néztem ahogy elégnek a szégyenteljes karakterei, az őszintétlen, megalapozatlan és gazdásiglag nem helytálló kérdései. Néztem, ahogy az unalomig publikált fényképe a lángok martaléka lesz és éreztem, hogy felszabadulok. Beszélgettünk is a barátaimmal a tűz körül, előkerült még néhány hasonló nemzeti konzultációs, manipulativ látszatintézkedés példánya és azok is tűzre kerültek. Mi gyülekeztünk kérem szépen, saját földerületen - tehát ebbe ha tótágast áll sem szólhat bele - és egyet értettünk. Fiatal, tettrekész és vehemens életfelfogásunkkal egyben nagyon egy húron pendültünk, hogy önre nincs szükségünk és a holdudvarát is viheti magával a picsába. Készen állunk ugyanis arra, hogy ezt az évezredes gyalázatot, amit önök csak tovább súlyosbítanak végérvényesen lemossuk a nemzetünk becsületéről. Tudja, visszatekintve egy pillanatra asztrológiai tanulmányaimra, ott egy kis csoportban próbáltuk megjósolni a 2010-es választások kimenetelét, ahol én csúnyán elbuktam. Nem azért, mert ne tudtam volna mi következik akkor, hanem azért mert nem akartam elhinni, hogy van ennyire megvezethető és ostoba a magyar nép. De volt. Én kérek érte elnézést, bár hamarabb rágtam volna le tőből mind a két karom, mint hogy az x-et az önök pártjának neve mellé tettem volna be.
Akkor azt mondtam, mindent lehet, de ha újra 6alomra kerül ez az aljadék, akkor vagy ő vagy én, de valamelyikünknek távozni kell az országból. Én még itt vagyok miniszterelnök úr, bár többször rezgett már a léc. Ez tudja mit jelent? Hogy még nincs vége. Nem vágyom a székére, de azt nagyon szeretném, hogyha már nem képes méltóságteljesen visszavonulót fújni és elengedni a karfáját, akkor vigye magával a kis foteljét is. Igen, azt szeretném, hogy az összes mihaszna, kenyérleső faszjancsival együtt húzzon el a picsába, nem érdekel ki lesz önök helyett és ne érdekelje önt sem. Nem dolga ugyanis, tett már eleget, volt elég ideje. Én is úgy szoktam takarítani, hogy először kidobom a szemetet ez által megteremtve a helyet valami másnak, újnak, jobbnak a befogadására.
Tennék egy javaslatot is, ha valóban kiváncsi arra mi folyik itt az országban, és nem a holdudvara által félelemből kreált statisztikákkal kívánja tovább duzzasztani, oktalanul felfújt egoját, amelynek irányításra még saját maga is alkalmatlan. Nem tudom hallott-e olyan történelmi figurákat övező legendákról, mint Mátyás király, aki álruhában járva kelve folytatott valós nemzeti konzultációt. Én kérek elnézést vissza-visszatérő szellemétől, hogy egyáltalán egy napon említem a nevét az önével. Szóval lehet szépen álruhába bújni, biztos van ön körül nagyon sok szakavatott sminkes vagy maszkmester, aki tud segíteni a rejtőzködésbe és a lovat, kocsit, személyes testőrséget hátrahagyva el lehet szépen vegyülni a tömegben. Kérdezni és válaszolni is lehet. Konzultáljon nemzetileg, ha már ezt a szóösszetételt alázatlan szájára merte venni. Hallgassa meg, mi önről a vélemény!
Ez a véleményem miniszterelnök úr. Tudnám még folytatni, de sajnos a közjogi méltóságok időpocsékolására fordított adóforintjaim eljutottak a végükhöz, ugyanis eltékozolták közszolgálati idejüket és a bizalmamat is. Egy közszolgának, legyen az bármely puccos közjogi méltóság is, csak abban az esetben vagyok hajlandó fizetni a munkájáért, amennyiben az engem szolgál és hasznomra is van, ráadásul van is miből. Tudják egyáltalán mit jelent az a szó, hogy közszolga? Tudja egyáltalán azt, hogy annak aki felelősségteljes pozícióba kerül, nem lehet elsődleges célja az önös érdekeinek a kielégítése, hanem KÖZ - SZOLGA lesz belőle? Tudja ön egyáltalán miniszterelnök úr, hogy ön a nép SZOLGÁLATÁBAN áll, és nem engedheti meg azt a luxust magának, hogy bármely egyéb tőkeforrás érdekeit előnyben részesítse? Van egyáltalán bármi elképzelése arról, micsoda karikatúrája ön annak, amit ez a szó valójában takar?
Gondolom, mint ahogy a véleményem sem érdekli kifejezetten, az x-em sorsa sem foglalkoztatja különösképpen. Arra kérem, maradjon is így, én elvagyok piros-fehér-zöld színekben úgyis, hogy azt se tudom kiafasz az az orbánviktor valójában.
Ki van rúgva, miniszterelnök úr!
Folytatása következik.
- Vicca -
Gratulálok, ez egyszerűen pazar!!!
VálaszTörlés