Büszke vagyok rá, hogy az emészthetetlenség határát nem csak súroló, de magabiztosan átlépő hazugságok és igazságtalanságok mellett képtelen vagyok csukott szemmel elsétálni. Bár elfordíthatnám a fejem, tehetnék úgy, mintha mindez nem létezne, mintha mindez így lenne a helyén, ahogy azt hazudják. Ezzel azonban saját magamat köpném szemen, felelősségem teljes tudatában nézhetnék minden nap a tükörbe úgy, hogy egy bokából felszívott undorító turhacsomóval terítem be a tükörképemet. Bocsássa meg a Világ, vagy éppen ne, de én erre nem vagyok hajlandó. Nem vagyok hajlandó tovább tűrni, hogy emberi jogaimban és méltóságomban csorbítsanak meg, úgy, hogy én erre nem adtam engedélyt. Hiszek egy olyan világban, egy olyan hazában, egy olyan életközösségben, egy olyan szerelemben, ami szabaddá tesz. Ahol elsődlegesen nem szabályok vannak, hanem következmények. Olyan világban hiszek, ahol a cselekedeteinkek következményei vannak, ahol minden megtett lépésünk vezet valahova, ahol az utak összefutnak, még akkor is ha már ezeket a bebetonozott igazságtalanságokból lerakott köveket, amiken járunk fel kell szedni és újat kell építeni. Igen, még akkor is hiszek, ha azt mondják, hogy nincs miben. Én hiszek az igazságban, sőt én tudom hogy létezik, és elegendő minden újra felvirradó nap reggelén ezt észrevenni, engedni, hogy a fénye átjára a bensőmet, majd lépéseket kell tenni, hogy ez a Világ megvalósuljon végre. A Nap még akkor is Keleten kel fel minden nap, és Nyugaton nyugszik le, a mi földi nézőpontunkból, még akkor is ha ennek az ellenkezőjét személyes érdekek alapján kívánatosabb lenne elhitetni. Az irány az adott, a természet ezen iránymutatásának követésébe pedig az ember, mikor alázatlan lábát a földre helyezte beleegyezett. Mert csak így működik. Az égtájak felosztásra és elnevezésre kerültek ugyan, de az IRÁNY nem változott meg. Balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél. Ez az irány.
Nem felejthetjük el ugyan honnan jöttünk, de tudnunk kell merre tartunk.
Függetlenül attól, hogy ma nagyon trendi és divatos világvégéről beszélni, illendő lenne észrevenni, hogy nem azért, mert tovatűnt kőtáblákba vésve ez áll, de ennek a kijelentésnek igazságtartalma van. Egy világnak elérkezett a vége, a szemérmetlen hazugságok és a zsebben hordott istenségek ideje lejárt. Nem azért járt le, mert a "másik oldal" ezt mondja, hanem azon nemes egyszerű ténynél, logikailag megkérdőjelezhetetlenül azért járt le, mert fuldoklunk. Fuldoklunk a szarban, a szemétben, a környezetszennyezésben, az elme mesterségesen kreált korlátai már nem engednek levegőt venni. Nincsen hova tovább, a döntés elő van készítve. Nem a győzelemről, a világuralomról, a hatalommániáról, a pénzen vett holdudvarokról szól már a történet, hanem az ÉLETről. Arról az életről, amit vagy élsz, vagy nem, de nem áll meg. A természet vissza fogja venni ami jár neki, velünk vagy nélkülünk. Nem lehet tovább azt hinni, hogyha valamit kidobok, legyen az egy alumínium doboz vagy egy éteri kötelék, az nincs többé. Gondolkozz már kérlek, hova dobod ki?
Hol az a hely, ami nincs? Ahol nincs tovább? Nem. Ezeket fel kell ismerni, hogy már nem állnak a szolgálatodban, és újra kell hasznosítani őket. Legyen az egy elhasznált ruhadarab, vagy egy idejét múlt családi kötelék. A szabadság bár belülről kezdődik, ha nem cselekszel, nem lépsz, kívülről sosem fog megvalósulni, ennek pedig örüljél. Mert nélküled nem megy, rád is szükség van. Egy olyan ősbizalom szeretetteljes közösségében élsz valójában, ami megengedi neked, hogy jobbá tedd az életed, amely türelmesen vár, vagy éppen várt hosszú időkön át, hogy azt a csodát, ami benned van, meg tudd valósítani. Azonban ezzel a képességel, adottsággal önös céljaidat szolgáltad, túl önzővé váltál, és azt hitted, hogy attól, hogy mások is lélegeznek ezen a bolygón, a te levegődet szívják el, a te talpalatnyi földetet akarják, ezért pedig átgázoltál az életen, és magadon is. Magadon is, mert te is élő vagy. Az élet csodáját hordozod magadban. Hányszor köszönöd te ezt meg? Nem anyádnak, apádnak, az aktuálisan fennálló karhatalomnak, a posványos médiának, hanem magadnak? Hányszor veregeted meg a saját válladat? És hányszor gyakorolsz önkritikát mélyen magadba nézve? Hányszor köszönöd meg az ÉLETnek, hogy van, hogy osztozhatsz ebben a csodában?
Elárulok valamit, bár nem kell nézni közben a kezemet, mert nem csalok és semmi túlmisztifikált ősigazság nincs benne. Nincs olyan, hogy a tiéd. Azért nincs ilyen, mert ennek a szónak a jelentését rosszul értelmezed. Mivel semmi sem örök, hiába veszel meg bármit és ringatod magad abban a ragadós rózsaszín valóságban, hogy ez már az idők végezetéig a tiéd lesz, és soha senki nem veheti el tőled, tévedsz. Baszott nagyot. Maximum tartós bérletet vásárolhatsz magadnak, ha téged éppen ez szolgál. De ha belegondolsz, nem lehet az, hogy saját magadat kötöd gúsba éppen amikor pénzen vett valóságot építesz magadnak? Nem lehet, hogy ilyenkor a saját piramisodat építed éppen? Persze, lehet, hogy fognak beszélni rólad, bocsánat, nem rólad, hanem arról amit felépítettél, ugyanis ez a valóság felzabál téged, nem hagy belőled élőt. A piramisok. Jó példa. Ki tudja ma azt, hogy aki a piramisok mélyén nyugszik valójában kicsoda? Talán a nevét tudjuk, vagy azt amit adtunk neki, de hogy ki volt az, aki ennek az ideológiáját megteremtette, és sok - sok emberi életet követelve megépíttette? Ki tudja ma azt, hogy valójában mennyi vér és szenvedés tapadt azokhoz a kövekhez, amelyek ma egy élettelen, elsivatagosodott környezetben tornyosulnak? Nem kell messzebbre menni, ott fű, fa virág nincsen, az emberek pedig konfliktuskezelés címén fegyvert rántanak, további életellenes cselekedetek elkövetésére érzik magukat felhatalmazva, mert védik, foggal, körömmel, vérrel oltalmazzák a halált valójában. Ők sem élnek igazából, mert az élet nem követel életet.
Nyomot kell hagyni a Világban. Nem lehet esetleg az, hogy már most is van annyi nyom, hogy sose fogy el? De neeeem, mondhatnád, legalább a saját genetikámat tovább kell örökítenem. Erre pedig tudod mit mondok? Hogyha ezért vállalsz gyereket, ha azért teszed mindezt, hogy legyen aki majd megteremti a nyugdíjadat, legyen aki rádhúzza a szemfedőt, akkor jobb lenne, ha nem tennéd. De tényleg, ugyanis akkora sötétség uralkodik a fejedben, hogy amennyiben egy szikrányi felelősségtudat is szorult beléd nem szaporodsz tovább. Itt élünk közel hétmilliárdan ezen a szájbakúrt bolygón, és mégis egymás lábát tapossuk magányunkban, még akkor is, ha mondvacsinált közösségekbe tömörülünk. Tényleg, legalább a bajt nem kéne tetézni. Bár kevéssé önzetlen mivoltom azt mondja, hogy úgyis te leszel az a hülye, aki kipusztul, mert nap mint nap mérgezed magad, testileg és szellemileg egyaránt, ráadásul úgy, hogy ezzel tisztában is vagy. Ráadásul előbb - utóbb úgyis ellened fordul a genetikád, akkor meg lehet szépen háborogni, hogy nem ezt a lovat kértem. Dehogy nem, egészen pontosan ezt kérted, így cselekedtél, így éltél, így ezt kaptad. Nem azért mert a Jézuska ezt hozta, vagy éppen Allah nem azt mondta, hogy ennek a szegény szerencsétlen párának adjatok már mást, nem. Egészen pontosan azért kapod, mert aszerint éltél, hogy ezt érdemeld. A tetteid következménye vagy. Változtatni akarsz? Akkor miért nem teszed? Nem olyan bonyolult ez, ahhoz, hogy olyan dolog történhessen veled, ami még nem, olyat kell tenned, amit még nem tettél. Bár ez egy olyan üres agyon mondott, és agyonhallgatott frázisnak tűnik, de szerintem nem az, csak le kell egy kicsit porolni.
Logikátlan szabadság. Miért is választottam ezt a címet? Mert úgy gondolom, hogy a logika napjainkra teljes mértékben elkorcsosult, és sokan összekeverik a rációval, a racionalitással, magával a matériával, az anyaggal. Pedig a logikával nincs semmi baj, azonban önmagában nem állja meg a helyét, ugyanis bármit meg tudsz magyarázni pro és kontra, logikailag helytállóan levezetve. Egy élethelyzet ugyanis több nézőpontból megközelíthető, bár eddig azt mondták, hogy kettőből. De kettőből biztos, csak hogy egy nem szívközpontú, érzelemmentes társadalom és fejlődési folyamat pusztulást hoz, mert nincs akinek igaza lehet. A mérleg nyelve egy tiszta logikai alapokon nyugvó társadalomban nem tud merre billenni. Pakolsz jobbra, pakolsz balra, és igyekszel kitartani az egyensúlyt. Ha az egyik oldalra kicsit több kerül, ott a másik oldal, oda kell pakolni, hogy megint visszabillenjen. Ez az egész alapelméletet egész jól tükrözi a mátrix piros és kék kapszulás szimbóluma. Ha kinyitod a szemed látsz, ha becsukod nem. Igen ám, csakhogy ez is tiszta logika. Önpusztító folyamat.
Csak egy példa, ott az EKG vonal, ha az egyenes, maximum a sípszó után hagyhatsz üzenetet és kész. Erre még nem gondoltál? Hogy nem akkor van ÉLET, amikor minden stagnál?
Mi van akkor, ha nem veszed be egyik kapszulát sem? Sem a kéket, sem a pirosat? Mi van akkor, ha a logikád nem mellőzve egészen egyszerűen csak a szíved szerint élsz? Mi van akkor, ha a mérleg nyelve nem emberi?
Mi van akkor, ha neked csak annyi a dolgod, hogy ÉLJ? Mi van akkor, hogyha elengeded a rendszert amiben élsz és rácsodálkozol arra, hogy egy érzelmi központú, logikailag csodálatosan felépített Világban élsz? Régebben még a természetet másoltuk, amennyire tőlünk tellett, és nem vártuk el, hogy hozzánk alkalmazkodjon. Ezen el lehetne gondolkozni. Többek között. Bár a gondolkozás már kevés, felismerésekre van szükség, és lépésekre. Cselekvőképességre, cselekvésre. Annak aki élni akar, a többinek majd a sípszó után hagyunk üzenetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése