A mai post apropóját, fény-árnyékban úszó napsütötte szélsőségek között eltöltött mindennapjaim, többek között Tibor, az Űrszemét személye is adja, aki a tegnapi nap folyamán mérhetetlenül sértve érezve magát illúziókból épített férfiegojában kardot rántott irányomba. Ő az az arctalan, "Csehszlovákiát megjárt" kommenthuszár, aki valójában nem más, mint a baszatlanságból elkövetett irigység iskolapéldája, aki egészen egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy a véleménye esetleg oly sokakat nem érdekel, mint másé. Ezért nem is jut el képzetlen agytekervényei mélyére az a felismerés, hogy bár a vélemény szabad, a tetteinek bizony következménye is lehet, sőt van is, így örömmel veszem a kihívást, hogy rém primitívnek nyilvánított, értéktelen spirituális mivoltomat a rendelkezésemre bocsájtott eszköztár segítségével egy kicsit megvédjem. Általában vagyok annyira korrekt, hogy direktbe ritkán támadok, azonban ha valaki az én életterületemre téved, és mindenféle jogalap nélkül kritizál a maga alpári módján, akkor szót emelek.
Mi az az Űrszemét?
Ennek legalább kettő fajta megközelítése ismert, de legnagyobb sajnálatomra Namostaztánjólodamondom Tibor személye nem minősül elégségesnek ahhoz, hogy ezt 100 %-osan ki is tudja elégíteni, de mint a baszatlanságból elkövetett irigység iskolapéldája (igen, nyomatékosításként írom le még egyszer) arra alkalmas, hogy a Troll kategóriát magáénak tudja.
"A troll misztikus, félelmetes lény. A skandináv mitológiában antropomorf szereplő, ám az irodalomban nagyon sok helyen jelennek meg különböző formákban és szerepekben. Ilyen lehet a gonosz, undorító orkszerű kép vagy a primitív, de emberszerű elképzelés, amely szerint ezek a vad lények földalatti barlangokban és hasonló helyeken élnek. Az orkney és shetlandi mesékben a trollok trow néven szerepelnek, az északi kultúrkörből, a vikingektől átvett jelenségként....Szerepelnek a trollok két igen népszerű XX. századi műben, a Harry Potter-könyvekben és A Gyűrűk Ura-trilógiában. Mindkettőben óriás termetű, lomha, ostoba, agresszív lénynek ábrázolják őket." - (forrás: Wikipedia)
Mivel Tibor jelen esetben a közösségi hálón történő megjelenését nem koronázta meg egy sokatmondó fényképpel, így nem tudok érdemben nyilatkozni róla, hogy valószínűleg szőrős, gonosz, és orkszerű képének élvezetétől fosztott meg valójában, mely megtapasztalás valós élvezeti értéke számszerűsítetten minden bizonnyal negatív tartományok határait feszegette volna. Így csak feltételezésekbe bocsájtkozom. A trollokra jellemző barlanglakás véleményem szerint, XXI. századi szinonimája a panellakás, mely minősítő jelző hátteréről már egy korábbi posztban nyilatkoztam. Ez aki otthon ül, széles látókörének bal- és jobboldali szélét csak és kizárólagosan a médiából összegyűjtött információk sokasága adja, mely információrengetegben még akkor is elveszne, ha éppen látna valamit. De nem lát, sőt kifejezetten nem is hall, és a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja arra, hogy ezeket a defektusait legalább azzal kompenzálja, hogy érdemtelen pofáját kuss állapotban tartsa, főleg amikor a kutya nem kérte meg rá, hogy beszéljen.
Namostaztánszéttrollkodommagam Tibornak az adatlapján is sokatmondó leírás szerepelt a vallási nézeteiről: "nincs valási meggyőződésem". Az látszik, de ugyanakkor az is látszik, hogy bizony helyesen sem tetszett megtanulni írni, és bizony az ilyenekre szoktam én fejcsóválva azt mondani, hogy na ezekből jött össze a kétharmad. Ez pedig nem dicséret. Az én szememben, és ebben messzemenőleg nem vagyok egyedül, az ember saját anyanyelvének alapvető nyelvtani szabályszerűségek figyelmen kívül hagyásával történő elsajátítása: BŰN. Az ilyenektől én nemes egyszerűséggel nemcsak a közjogi méltóság címét von(n)ám meg, hanem a szavazati jogukat is. De azt elsők között. Mikor ilyenek osztják az észt, függetlenül attól, hogy a bársonyszék melyik oldalán ülnek, nemzeti öntudatom elképesztő mélységekben érzi sértve magát, szerintem teljes joggal. Beszélni, írni, nyelvileg kifejeződni ugyanis nem kötelező, sőt, jelen esetben hallgatni tényleg arany lett volna!
Na mit de tett valójában a fent nevesített Űrszemét?
Megszületett. De viccen kívül: néhány velőtrázóan primitív mondatban igyekezett megingatni belső egyensúlyom Zen állapotában, mely szól olyan erények elsajátításáról is, mint mértékletesség. Nem idézném, mert nekem túl trágár. Bort ivott és vizet prédikált, hosszasan káromkodott, mindenféle lélektanilag helyesnek nyilvánított arány figyelmen kívül hagyásával, hirdetve: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisembernek. Feltételezhetően ez annak is szólt, hogy kettessel kezdődik a személyi számom, de Uram bocsá, arról, hogy az ő édesanyja nem szoptatta és ezen majd egy emberöltő alatt nem sikerült túljutni, én bizony nem tehetek. Nézzünk már magunkba egy kicsit mielőtt másra emeljük fenyegető mutatóujjunk, mert még a végén letörik!
Apropó káromkodás. A magyar nyelv kivételes eszköztárat bocsájt rendelkezésünkre ennek a műfajnak a megélésére is. Azt hiszem a Világon nincs még egy olyan nyelv, amely ilyen színesen tudná kifejezésre juttatni azt az érzést, amit az vált ki belőled, amikor rácsapsz egy kalapáccsal az ujjadra, vagy csak szimplán megtapossák a lábadat a metrón, harmadszor, miközben a könyökükkel épp lukat fúrnak a vesédbe. Egyáltalán, van még a világon másik olyan szó, mint a paraszt, mely kellő nyelvpattogással kiejtve, pejoratív értelemben vett használatkor jobban illusztrálna verbálisan egy igazán modortalan, illemtelen, aluliskolázott, de ugyanakkor közléskényszerben szenvedő orkszerű élőlényt, mint a fent nevezett troll? P-A-R-A-S-Z-T. Gyönyörű!
Én őszinte leszek: szeretek káromkodni. Felszabadít.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nyelvem fékezhetetlenségét ne tudnám az illem és a jóizlés szabályai szerint kordában tartani, és úgy sétálgatnék mondjuk a Nagykörúton naphosszat, hogy kígyót - békát kiabálok mindenkire aki éppen elsuhan mellettem, ha rászolgált, ha nem.
Nem. Nem ez történik.
Ha főzött már valaki chilivel, akkor tudja, hogy abból sem kell sok, de pikáns lesz tőle az étel. Például egy ánizsos paradicsomlevesbe sem basznék bele fél kiló chilipaprikát, de egy pár szem, amitől még igazán értelmesen csípős lesz az egészen zseniális recept, azt viszont semmi pénzért ki nem hagynám belőle! Apropó ánizsos paradicsomleves: ez nem saját, Gyurcsány Ferenc blogjában akadtam rá és készítettem el, annak idején, erősen jobboldali beállítottságú vendégeimnek pedig csak egészen egyszerűen nem mondtam meg honnan eredeztethető az a gasztronómiai élmény, amivel megörvendeztettem őket egy vasárnap délután alkalmával. Nem mondták, hogy elkúrtam volna.
Milyen Űrszemét kategória van még?
Az igazi űrszemét, melynek szintén nem teljesen politikamentes aktualitását az adja, hogy a napokban megakadtam a szemem egy poszton az arcképcsarnok közös üzenőfalán. Egy spirituális tanokban jártasnak nevezett ketteske, aki napi szinten oszt tanácsokat más embereknek, és energiaügyileg kellő alázat nélkül avatkozik bele a rezgésszintjükbe, kitette Roxette - Listen to your heart c. nótáját, amibe még önmagában nem tudtam és nem is akartam volna belekötni, de a poszt végén ez a kis rövidke megjegyzés állt "via Fidesz". Na ő másik fajta űrszemét, szintén a kétharmad részét képezi.
Kíváncsi lennék ugyanis, hogy Tutankhamon XXIII. feleségének reinkarnációjaként aposztrofált, személyes létforgatagában nyilvántartott 213-dik leszületése, mégis hova a bánatos faszba pozicionálja magát a keresztény-demokrata eszmék dogmatikus Világában?! De tényleg!!
Zárom is az Űrszemétről szóló posztomat ezzel a költői kérdéssel, mely poszt egyébként a Szélsőségek vonzásában III. - avagy a Király visszatér című írás helyett került napvilágra, de ezzel nem megakadályozva, csak egy szösszenetnyit megkésleltetve annak megjelenését.
Remélem sikerült ma is kibasznom a biztosítékot egy kicsit!
Vicca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése