Gyors egymásutánban jöttek a gondolatok. Első lépés? Kell egy ló, elvégre hónapok óta hagytam magam ebből az irányból elterelni, ráadásul a gyereknek sem fog rosszat tenni, hogy nem csak a műanyag pacikat hurcibálja magával a csincsi retiküljében, miközben azon morfondírozik melyik hellokittys pólóját vegye fel éppen.
Tehát első feladat, azonnal lovardát találni. Nem voltam teljesen felkészületlen, igazából annak ellenére, hogy semmilyen lovas felszerelést nem hoztam magammal, előzetesen én tájékozódtam a környékbeli lovas lehetőségekről. A városban, ahol elszállásoltuk magunkat, egy ilyen leledzett, fotók, képek, nem voltak róla a neten, csak egy megkapó marketing - név biztatott arra, hogy nézzem meg. Magamhoz vettem a kocsikulcsot, próbáltam elkapni Magdikát, hol az az utca, de fogalma nem volt róla és épp két keréken igyekezett a fodrászhoz 3/4 8-ra, így a mondandómat sem hallgatta végig, nemhogy segített volna. Marad az emlékezet és a gps. Nagy nehezen eltalálok minden tábla nélkül, a számozás tekintetében értékelhetetlen lovardához, ahonnan valószínűleg seggel jöttem volna ki, ha egyáltalán bemegyek. Kosz, rendetlenség, személyes tapasztalataim alapján már ezt tudom, nem megfelelő lovas környezet. Fel nem adom, elvégre előző nap a Spúr parkolójában egy félig megázott szórólapot vakartam le a szélvédőről, és bár akkor megfogadtam, hogy ezért a tolakodásért oda nem megyek, itt mégis győzött az igazság. És de jól tette. Azonban még korán volt, így kora reggel városváltás következett, reggelizzünk máshol címszóval, olyan nincs, hogy a kikötőben ne lehetne valami kellemes villás reggelit elfogyasztani. De van, ebben a szélsőséges esetben biztos, amikor le se lehet menni a kikötőbe.
Szóval túl az első balesetelkerülésen, ahol egy pezsgőszínű gépállat tolatott ki a négysávos hetes útra elém, körültekintés nélkül teljes gázzal a belső sávba, kellő határozottsággal az első adandó helyre, ahol még határeset módban meg lehetett állni a parton, le is helyeztem a kocsit. Bátorkodom azért megjegyezni, hogy a népautók tekintetében a környékben a koncentrációjuk az én biztosítékomat totálisan kiveri. De tényleg, ennyire mindegy, csak guruljon? Mondjuk törni első osztályú, de akkor már lehetne rögtön a sírgödörbe is feküdni, sokkal költséghatékonyabb megoldás.
Rögtönzött szociológiai tanulmányra készültem, ezért vittem már magammal füzetet és tollat is, nehogy valamit kihagyjak, úgy voltam vele, ha harc, hát legyen harc, legalább kellő részletességgel leblogolom utólag és egyébként sem megoldás az, hogy ilyen neptuni viharfelhőkben végig alkoholba fojtsam bánatom, inkább kiírom magamból.
Ekkora csemegére azonban nem számítottam még én magam sem, valahol itt a strandon egy félsátor árnyékában már éreztem, kegyes lesz ma velem az Úr. Elért ez a felismerés abban a szent pillanatban, mikor a képen látható reggeli capuccino-mat megkaptam. Mert ezt itt, ebben a pohárban ennek csúfolják. Egy kis dél - olasz temperamentummal idealizált esetben valószínűleg az életét is vennék nem csak annak aki ilyet tesz, hanem annak is, aki ilyen tettre buzdít bárkit, ne talán tán, csak szemet húny eme vétség felett. Tudom, én vagyok túl háklis a kávéra.
Tehát túl a városváltáson, a víz nem mélyül, azonban a lápnép hígul, sokasodik és színesedik is. Természetesen a hűtőtáskások, vagy azok előörse már reggel 9-kor befoglalta az összes strandközépi árnyékot, őket nem lehet leverni. Korán kelnek, tudják a nap melyik szakában, milyen szögben vet az adott fa éppen árnyékot, és le is foglalják az egészet, úgy ahogy van. Különösebb figyelmet nekik nem is szentelnék, van a lángosos strandoló és a hűtőtáskás, a lángosos az, akinél nincs hűtőtáska, egymással ritkán vegyülnek, csak nagyon indokolt esetben képeznek némileg közös halmazt a másik csapat képviselőivel. A későn érkezőknek maradnak a csenevész fűzva kezdemények, amelyeken általában a korát meghazudtoló kitartással lógva jelzi egy sötét színű törülköző, hogy az bizony már foglalt. Volt itt erre is példa, az árnyékot még nem adó fűzfa csemete tövében megjelent továbbá a félgömb, piros gumi lábpumpa, is, az amelyiknek az a fekete ormánya van, melyen ritmikus vádligyakorlatokkal egybekötve szuszogtatott a család feje és próbált életet lehelni az egyszemélyes, fejpárnás, muslincavonzó citromsárga, enyhén textilhatású gumimatracba. Eközben élete rövidhajú párja szöszmötölt kifakult neonzöld atlétában a zsebkendőnyi árnyékos területen. Semmi gond, szokásos balatoni látkép, bár megfordul az ember lányának gondolkodó fejében, hogy ide valóban betört-e a kapitalizmus, vagy konkrétan megrekedt már a határon.
Közben a horizonton feltűnik az, akiért valójában ott ülök. Párjával érkezik, negyvenes évei elején járhat, a tükrös mátrix szemüveg szériatartozék, mely egy nyak körül tekeredő, mutatóujj vastagságú kutyanyakörvre hajazó ezüstláncban teljesedik ki. Pillantásom lejebb téved, rögtön meg is akad a mellkastájékon komponált nonfiguratív szimmetrián, mely közvetlenül a köldök és a szívcsakra metszéspontján egy sokak számára ismert grafikai alakzatban teljesedett ki. A szétterpesztett McDonald's láb. Itt egy pillanatra átkerülök másik dimenzióba, nem tudom levenni róla a szemem, és gyanúsan el is veszek örökre ebben a fekete lyukban, ha a delikvens nem vesz egy 180 fokos fordulatot, mellyel azonnal láthatóvá válik számomra, a gerincoszlop mértani közepére felvarrt olimpiai ötkarika. Színesben, nem ám akárhogy. Tekintetem tovább süllyed, bár már én érzem kompromittálónak, amit művelek, és magasított derékmagasságban meg is jelenik az, amire várok. Egy gumírozott derékrész, mely fényes anyaga ívelt szárvégekben teszi fel az i-re a pontot. Nem bírom tovább, odamegyek tüzet kérni, mely az alighasznált, valaha jobb napokat is megélt kísérőjének az azonnali nemtetszését is kiváltja, kiváltképp, hogy időben kapcsolva, belekapaszkodtam a csőtöppom tetejébe, nehogy valami hatásosabb antréval hajoljak a lánghoz, mint amit terveztem. Megérdemelte, megdolgozott ezért a látványért. Mire visszaérek a helyemre, azalatt rárepülnek az ismerős férfikezdemények, cirka 20 sec alatt megbeszélik mi történt, majd szétreppennek.
Balról közben ősmagyar kocsonyás test - harcsabajusz támad, pamuthatású keresztben csíkos retro fecskében, miközben jobbról megjelennek a fesztiválnép elő, vagy éppen utóhírnökei, sörrel a kezükben. Rögtönzött felmérést végzek, 10 emberből 10 fogyaszt cukros - szénsavas üdítőt és/vagy sört. Az ásványvizes palackommal kuriózumnak, valószínűleg sznob picsának számítok, aki ráadásul firkálgat folyamatosan. A háttérben itt azért az összkép kedvéért megjelenik 10 percenként egy-egy futó is, aki épp a betonjárdán vereti szét az izületeit. Őket mégis valahol becsülöm. Ez itt csatatér ugyanis.
Ahogy pedig mondani szokták, szerelemben és háborúban mindent szabad. Innen szélsebesen vágtattunk át a lovakhoz, mely a tikkasztó hőség ellenére egy valóságos életet adó oázis volt ebben az értékelhetetlen össznépi sárdagasztásban.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése