Nem vagyok az a megfutamodós fajta, csak kifejezetten frusztrál és gyakran bánt is, hogyha valamit lehetne jól csinálni, azt miért kell következetesen elbaszni. Kifejezetten nehezen kontrollálható negatív érzésekkel tölt el például az, ha az én "egyik" szerelememet, a Balatont látom hanyatlani, pedig valójában nem is "ő" az akinek dicső fénye kihúnyni látszik, hanem az egyre szaporodó lápnép és fékezhetetlen emberi hülyeség ölt már, az egészségügyi határértéket nem súroló, hanem negatív tartományba bőséggel átlendülő méreteket. Több poszt lesz, kezdetként kifejezetten kihegyezve arra, ami már szinte menthetetlen, bár ahogy szokták volt mondani nálam is okosabbak:
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
Szállás. Egy újépítésű tetőtéri izzasztóban foglaltam el többed magammal néhány napra szóló fekhelyemet. Ez egy olyan mostanság divatos apartmanház, kvázi hotel, ahol azért már valami felütötte a fejét, aminek fel kellett ütnie, de még mindig hagy kívánni valót maga után. Van ugyan wellness részleg, olyan, amit nem csak annak csúfolnak, hanem valóban az is, üvegfalú medence, gőz is, szauna is, meg miegymás, minden ami kell. El is kél a hűs víz, mert a tetőtéri izzasztóba se légkondi, se egy ventillátor, se szúnyogháló az ablakokon, tehát ha ezek egyikével sem vagy felszerelve, akkor megdöglesz, mese nincs. A ház önmagában okoz némi építészeti meglepetést, bár lehet csak én nem értem, hogy a teniszpálya méretű nagy terasz miért a vonatsínek fele néz, ami az ablakok alatt száguld el, miért nem a Balatonra, pedig megtehetné, elvégre majdnem parti szállodáról beszélgetünk. Apropó a vonat kérdése. Ez annyira nem zavaró, mert ilyen távolságokba már a cigarettafüsttől átitatott déli pályaudvari Hogwart Express sem jön el mindig, fogalmazhatnék talán némi cinizmussal úgy, hogy valószínűleg az feltűnne, ha 3 - 4 napig át sem haladna, de egyébként tényleg nem sok vizet zavar a nemléte. Szállásunk további elengedhetetlen részét képezi a tejhatalmú gondnoknéni, akinek meg van kötve a keze. Nevezem a továbbiakban Magdikának, bár nem teljesen így hívják.
Magdika irányítása alatt jönnek takarítani a szobát, amikor benne van a vendég, és ő az aki szintén egyszemélyes felelősséggel bír azért is, hogy az ágyneműhúzást is ekkorra kell időzíteni, mikor a hülye vendég méltóztatik megérkezni, szeretne kicsit meghűlni a fárasztó út után és felfrissülni is, de ez gyakorlatilag lehetetlen, úgy hogy valójában abban a cirka huszonakárhány, max. 30 nm-en egyszerre 6-7 embernek érne össze a fasza, ha lenne ilyen mindenkinek. (Magdika csak áll - a szerk.) Értem én, hogy mindenki fontosságát igazolni kell ebben a kegyetlen világban, de részemről én azt jobban értékelem, ha csak szimplán tiszta a szoba és fel van húzva az ágynemű, mire megérkezem, elvégre nem derült égből villámcsapásként sújtok alája itt a déli part meghitt zugában, jó pénzért.
Következik a kulcskérdés, ezt azonnal szeretném tisztázni, mert a kapunyitó, csak az autóbejárót nyitja, azonban már itt a tyúkokkal zárják az egész házat, a bejárati ajtót és mindent ami valaha nyitható volt, így az egyetlen kulcskészlettel kell nekünk gazdálkodni, akik nem egyen vagyunk. Recepció, mint olyan, ami funkciójának megfelelően üzemelne, nincs. Tehát kérek még egy kulcsot. Válasz: adnék én kedves, de meg van kötve a kezem, nem tudok. A kérdésre, hogy akkor ki tud, nincs válasz. Vagyis van, "olyan nincs" (éreztem, hogy hazudik). Türtőztetem magam, nem kérdem meg fennhangon, hogy tényleg nincs-e itt senki a közelben akit le lehetne cidázni egy tartalék kulcsért. Lépünk tovább, nagyon meleg van, és kezdek nagyon éhes lenni, irány A centrum. Ha nincs kulcs, hát nincs, majd megoldjuk.
Először eszünk. Reggelizni azért nem lehet mindenhol, bár a nap már reggel 8-kor olyan ordenáré módon üvölt, hogy ember nincs aki ne a vízpart közelében sündörögne, tehát lehet ki lehetne ezeket a soha vissza nem térő alkalmakat is használni. Talán. Mi élünk a lehetőséggel, és az egyetlen nyitva levő vendéglátóegységet becélozzuk. Van itt kockás abrosz, halas logó, retro székek, hosszú padok, savanyú, vevőbüntető kiszolgáló személyzet, meg minden ami kell. Önkiszolgáló, de ez nem zavar, legyen táplálék, nem süt a fejünkre a nap, és nem kell vadászni. Először itt szoktam egyébként bajba kerülni, ugyanis nem vagyok vegetáriánus, de évekig voltam, és azt hiszem teljességgel kijelenthető, hogy az én húsfogyasztásom az kifejezetten elenyésző még a mai nappal is. Egyébként is, reggelire talán nem a legokosabb egy fél disznóval indítani. Szóval nézem, hogy itt a nutellás palacsintától kezdve a hekken át a babgulyásig minden van, már reggel 8-tól. Bajban vagyok, mert nem kívánok húst, sem édeset, szóval kérdezek. Van esetleg valami húsmentes, nem édes reggeli? Válasz: hát van ham and eggs, de legfeljebb nem teszünk bele sonkát. Kicsit meglepetten ért a válasz, egy percre elidőztem a mosolytalan, alulmotivált pultos lány tekintetén, amelyet olyan hosszú műszempilla keretezett, amivel ritmikusan tudta emelgetni a szexi tanítónéni szemüvegét. Itt azért éreztem már, hogy éhen nem fogok halni, elvégre a fentiek tanulsága szerint tojás van. Boncolgattam még tovább a témát, van esetleg hagyma is. Igen van. És esetleg gomba is? Igen van. És lehet akkor egy ilyen hagymás - gombás rántottát kérni? Igen lehet. Akkor kérek. Hamar elengedtem azt az érzésvilágot, miszerint valami igazán rosszat mondtam, tettem, vagy kérdeztem volna, és nem hagytam magam kibillenteni az egyensúlyomból, hogy valójában én a pult ezen oldalán, csak a saját szerepemet játszom. Fogyasztok. Ha tudok, de először megkapom a 20x20 cm-es, lakkozott fa táblácskámat, mely egy számmal jelzi, melyik az én rendelésem, majd ezt bekiabálással közlik, alkalmasint. Több, mint gyorsan el is készül a reggelim, melyhez kisérőként kapok hozzávetőlegesen 20 dkg fehérkenyeret, egy szeletben, illetve a szett nélkülözhetetlen részeként, a tányéromon, ez a szerencsétlen rántotta a szó szoros értelmében fuldoklik az olajban.
Értem én, hogy magyaros ízek, magyaros ízvilág, aki nem fogyaszt töménytelen mennyiségű húst, az húzzon is el a Kárpát- medence ezen részéről, akármit főzünk, az tocsogjon a zsírban, olajban, de tényleg nem lehetne azt, hogy legalább opció legyen arra, ha az ember fia, lánya nem akar már konkrét életveszélybe kerülni egy reggeli kapcsán?
Nem lehetne esetleg azt, hogy azt az egyébként fizetőképes keresletet próbálnák meg megfogni, aki a tudatossági szintjének nem a negatív tartományaiban fuldoklik a mocsárvilágban, hanem valamelyest a környezetével, a testével és a szellemével békében és egységben él a lehetőségeihez képest? Nem lehet esetleg az is, hogyha a sportokra, és ezekre a minden kényelemmel felszerelt lakóalkalmatosságokra fektetnénk a hangsúlyt, és nyújtanánk valami alternatívát a csak az önpusztító mocsárvilág igényeit kielégítő kiszolgáló rendszerrel szemben, akkor nem csak 8-12 hét lenne a Balaton évente? Csak kérdezem, nem tudom, elvégre a testi - szellemi felfrissülés nem szezonális. Szerintem.
Apropó, húsmentes étkezés. Ez egy borzasztóan sarkalatos és megoldatlan kérdés a határ innenső oldalán, mert bár az utóbbi években, főleg a fővárosban, illetve a környező településeken kialakult már egyfajta tradíciója ennek, hogy a fogyasztók igényeihez igazodik a kínálat is, és túlléptek már a rántott gomba/sajt/karfiol és rizibizi kombón. Ettől mondjuk én alapesetben rosszul is vagyok, hogy itt vagyunk Európa közepén, kimagasló természeti adottságokkal, és nem örülünk neki, nem használjuk ki, nem nyersen esszük a saját gyümölcsünket, zöldségünket, hanem importáljuk valahonnan baszott messziről, jól beolajozzuk, szétfőzzük, kirántjuk, befőzzük, behabarjuk és egyáltalán a szó szoros értelmében kivégezzük. Mint ahogy ezt tudattalanul tesszük magunkkal is, miközben kifele mutogatva a felelősöket tőlünk távolabb eső hitrendszerek képviselőiben keressük, ahelyett, hogy tudattalan öngyilkos életmódunkon változtatnánk. Apropó, nem lehetne hogy irigységben forgó zöld szemünket a tetühimbálós nemzedékkel szemben, alázat állásba állítsuk egyszer, kétszer, háromszor is talán, és tanuljunk tőlük valamit? Például el lehetne azon gondolkozni, hogy miért is preferálják a kóser ételeket, a kóser alapanyagokkal együtt.
Mindazon által, hogy egyáltalán nem hülyeség, húst és tejterméket nem együtt enni, hanem vagy - vagy, az alapanyagok azért egy elég szigorú ellenőrzési rendszeren mennek keresztül, hogy a "hülye" zsidó, legalább a saját népét ne mérgezze, és hamár költenie kell, márpedig élelmiszerre fogunk még egy darabig, akkor a saját fajtájabelit támogatja vele, és nem válogat a kici, köcepes csínai hagymák között.
Mert most mit tudtam én is tenni? Elmentem a Spúrba, mert nem vagyok hajlandó olajos szarokért, horror összeget fizetni még a kockás abrosz mellett sem. Még jó egyébként az is, hogy némi zöldséget azért hoztam itthonról, mert itt nem, hogy nem estem át méterenként egy zöldségesen, de mintha a három nap alatt egy nem sok, annyin nem akadt meg a szemem. Se az út mellett, se a parton, de lehet rossz helyen kerestem. Szóval tejtermékekért és kenyérért (ez utóbbi azért helyi volt) idegen fennhatóság alá kellett tévednem a saját szülőföldemen. Nem tudom, nincs itt egy tehenészet a környéken, aki mint mifelénk városonként egy autóval biztos képviselteti magát már reggel 5-kor a piacon, vagy ha ez nem lenne elég, hetente egyszer - kétszer a Family Frost helyett tejes autó jön, és a Boci - Boci tarkát fújja. Apropó, hol volt itt a piac? Nem főzni és nagybevásárolni akarok, hanem venni két kg szép magyar barackot, és 1,5 l házi tejet. De legyen ez az én bajom, elvégre senki nem mondta, hogy legyek kifejezetten háklis arra amit megeszek, vagy éppen megiszok. (Ja igen, forrásvizet hoztam otthonról, bár keveset, a későbbiek tanulsága szerint)
Elég is első körben ennyi, nem is tudom mi verte ki ennyire a biztosítékot nálam, de azt tudom, hogy amikor már másodszor haladtam el, a kispolgári, villogó zenélő dodzsempálya mellett, iszonyatosan vonzott a Thorpe Park, és a Fűrész, ahol egy menet után, majdnem orrvéreztem és agyvérzést is kaptam. Az legalább tiszta ügy.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése